Stria elleni krém

Bőrápolás a terhesség előtt, alatt és kismamaként

A terhesség az élet minden aspektusában változások sorozatát hozza magával a kismama számára. Egy gyermek érkezésével kiteljesedik a család, a szülővé válás alapvetően változtatja meg egy ember felelősségi viszonyait. A terhesség és a szülés élménye meghatározó egy egész élet folyamán. Megváltozik az ember értékrendje, máshova kerülnek a prioritások. Megváltozik a nők szociális helyzete – sajnos nem mindig előnyére. A várandóssággal számtalan változás indul be az anya testében is és a szülés után is eddig szokatlan folyamatok indulhatnak be. Nem minden változás örömteli és a terhesség lefolyása sem teljesen azonos mindenkinél minden tekintetben, sőt egy második várandósság alatt nem feltétlenül ugyanúgy reagál szervezetünk, ahogyan korábban. Ha ismerjük a várható változásokat, könnyebb őket kezelnünk és elfogadnunk.

Ugyan a legtöbb kismama számára fel sem merül, hogy nem gyermeke érdekei az elsők, de ez nem jelenti azt, hogy az ő érdekei és igényei lennének az egyetlenek. A női test változására ás a várható folyamatokra fel lehet készülni és elérhető, hogy ezek ne a kismama megjelenésének vagy önérzetének kárára történjenek. Mindez különösen igaz úgy, hogy a legtöbb esetben semmilyen hátrány nem éri a magzatot, sőt az anya egészsége létfontosságú a születendő gyermek számára is.

Kozmetikumok

Hormonális változások már a terhesség első heteiben elindulhatnak, majd a baba fejlődésével végig alak az anya teste a várandósság alatt. A szülés után sem azonnal áll vissza a női test a várandósság előtti állapotba, ami nem is baj, hiszen a szoptatás idejében még más feladata is adódik, mint korábban. A külső változások közül a súlygyarapodás és a pocak gömbölyödése a legszembetűnőbb. Mind a kettő érinti bőrünket, amit sok szervnél jobban érint a terhesség és a szülés, így külön figyelmet érdemelnek, hogy elkerülhetőek legyenek a károsodások és esztétikai problémák.

A leggyakoribb probléma a bőrön a csíkok megjelenése, majd szülés utáni megmaradása. A terhességi csíkok ellen akkor tudunk jó eséllyel fellépni, ha már a has gömbölyödése előtt készülünk a változásokra. Ugyanez igaz a narancsbőrre, ami sajnos szintén sokszor a várandósság alatt jelenik meg elsőként vagy erősödik fel.

A striák vagy a narancsbőr megjelenése jelentős mértékben genetikai adottság és nem is feltétlenül a terhességhez kötött. Gyakori, hogy a serdülőkori gyors testméretváltozások is striákat okoznak a tinédzser lányoknál. Az így kialakuló csíkok eltüntetése nehéz, meglévő stria elleni krém alkalmazásával érhetünk el eredményt hasonló módon, mint a terhességen átesett kismamák esetében. A genetikai hajlam mellett elsősorban az életvitel befolyásolja ezen tünetek megjelenését, így magunk is tehetünk ellenük. A jelentős testsúlygyarapodás a terhességtől függetlenül is okozhat striákat. Az egészséges életvitel tehát önmagában segít a striák és a narancsbőr ellen.

Az egészséges életmód legfőbb kulcsa az egészséges táplálkozás, aminek alapja a cukor minél nagyobb mértékben való kerülése. Gyakorlatilag nincs olyan mennyiségű cukor, ami hasznos lenne, valamennyit pedig akkor is be fogunk vinni szervezetünkbe, ha kifejezetten figyelünk rá, hogy ne tegyük. Ehhez hasonló módon kell kerülni az ételek sózását, sóból is jóval többet fogyasztunk, mint amennyire valóban szüksége van szervezetünknek. A tartósítószerek és a feldolgozott ételek szintén nem barátaink az egészséges táplálkozás világában, csökkentsük minimálisra használatukat. A fehér liszt, a kenyér és a péktermékek fogyasztása sem kedvező, kerüljük őket. Minél több friss alapanyag használatával készítsük ételeinket, fogyasszunk sovány húsokat, zöldségeket és gyümölcsféléket.

A táplálkozás része a folyadékbevitel is. Minden nap 2-3 liter folyadék bevitele javasolt, ebben a mennyiségben a levesek, gyümölcslevek és más italok is benne foglaltatnak. Kerüljük a cukrozott üdítőitalokat. Friss, 100%-os gyümölcslevek, zöldséglevesek, teák megfelelő folyadékpótlók, de bevitelünk java lehetőleg legyen energiamentes, tiszta ásványvíz vagy forrásvíz.

Terhesség és a szoptatás ideje alatt nem szabad fogyókúrázni és méregtelenítő kúrákat folytatni

A magzat tápanyaggal való megfelelő ellátása elsőrangú fontosságú, míg az anyatej minőségére is hatással van a méregtelenítés. A várandósság az anya testét is igénybe veszi, dehidratáció vagy tápanyaghiány az anya testére is rossz hatással lenne. Részben felesleges is a diétázás, hiszen a terhesség alatt, de még a szoptatás idejében is hormonális változások is befolyásolják a testsúlyt.

A várandósság első heteitől kezdve érdemes extra figyelmet fordítanunk bőrünk egészségére is. Kiemelten fontos a hidratálás és a bőr rugalmasságának növelése. Megfelelő krémekkel és olajokkal tehetjük ruganyossá bőrünket. Ugyan máskor jó lehet, ebben az időszakban kerülni kell a feszes bőrt okozó készítményeket, hiszen azok pont növelhetik a striák kialakulásának esélyét. Elsősorban azokat a testrészeket érdemes gyakran kezelni, ahol gyors növekedés várhat, elsősorban a has, másodsorban a mell, valamint a combok és a fenék.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, külön kiemelni milyen mértékben fontos a hidratáció. A szervezet tökéletes működést igényel a várandósság időszakában, ami csak megfelelő mértékben hidratáltan lehetséges. A bőr rugalmasságát, egészségességét nagy mértékben növeli a megfelelő folyadékbevitel. Ezáltal közvetlenül segít megelőzni mind a narancsbőr, mind a terhességi csíkok megjelenését, illetve azok megjelenése esetén a tünetek tompítását.

A striákat legkönnyebben megelőzni lehet, tehát akkor érdemes a bőr ruganyosságáért leginkább dolgozni terhességi csíkok elleni krém vagy olaj használatával, amikor az még nincsen jelen. A csíkok kialakulására való hajlam örökletes, de mértéke több tényezőtől is függ. Sajnos ha valaki hajlamos a stria kialakulására, akkor valószínűleg minden előzetes kezelés ellenére meg fognak jelenni. A striák a bőr hirtelen, rövid idő alatt bekövetkező nyúlása miatt alakulnak ki. Nyúlsás közben a bőr roncsolódik és szétszakad szerkezete, ami főként kollagénből és elasztinból áll. A striák szempontjából elsősorban a rugalmasságért felelős elasztin roncsolódása jelentős. A folyamat vége az eleinte sötétebb pirosas, lilás színű, később gyöngyház fényűvé halványodó stria.

A stria a bőr sérülésének helye, az a terület, ahol a bőr túlságosan megnyúlt. Miként egy beforrt heg úgy a stria sem jelent további egészségügyi kockázatot, látványa esztétikai problémát jelent elsősorban. Ugyanakkor ahogyan a hegeket, úgy nyilván a terhességi csíkokat vagy más módon kialakult striákat is megpróbáljuk elkerülni.

A striák kialakulását nagy mértékben befolyásolja az, hogy mekkora lesz a kismama hasa. Fontos megjegyezni, hogy nincs ideális hasméret, és a has mérete és a baba egészsége között nincs érdemi összefüggés. Teljesen egyedi, hogy egy kismama 10 vagy 30 kilogramm súlyt szed fel a terhessége alatt, mint ahogyan az is, hogy ez elsősorban hol jelenik meg. A többletsúly jelentős része a szüléskor, majd a szoptatás alatt fokozatosan eltűnik.

A konkrét méreten kívül számít a növekedés gyorsasága is. A bőr alkalmazkodóképessége jelentős, de időre van szüksége. Akár a has, akár a mellek vagy más testrész esetén a rövid időn belül bekövetkező növekedést nem tudja a bőr követni. Tehát nem automatikus, hogy a nagyobb pocakhoz biztosan társul stria, míg a kisebbhez nem. A genetika, a növekedés mértéke és ideje valamint bőrünk tulajdonságai együttesen hatnak. Mivel ezek közül az első tényezőket nem tudjuk befolyásolni, az utolsóra érdemes csak koncentrálnunk, a többit adottságként tudjuk elfogadni.

Érdemes beszélni arról is, hogy a második vagy többedik terhesség esetén is kialakulhatnak striák, annak ellenére, hogy addigra már átesett a bőr egyszer a folyamaton, így rugalmasabban tud reagálni. A tapasztalat az, hogy a második terhesség alatt a kismama hasa nagyobbra nő, mint az első alkalommal, illetve a növekedés üteme is eltérhet a várandóságok között, így ismét előállhat a terhességi csíkok kialakulásának lehetősége.

A megelőzés pedig azért fontos, mert a roncsolódást kozmetikumokkal eltüntetni nem lehet, de a stria méretétől és a használt krémektől függően akár teljesen észrevehetetlenné is varázsolható

Tehát első a megelőzés, de ha nem sikerült, akkor sincs tragédia. A striák láthatóvá válása nem mindig a terhesség közben következik be, sokszor közvetlenül a szülés után jelennek meg a csíkok, amikor a bőr feszessége hirtelen enyhül. Éppen ezért érdemes a krémeket folyamatosan használni, akkor is, ha úgy néz ki, hogy a szép, gömbölyű has ellenére nem jelentek meg a terhességi csíkok.

A striákon kívül más bőrelváltozások is megjelenhetnek a terhesség alatt. Előfordul, hogy pigmentfoltok jelennek meg jellemzően a homlokon vagy az arc területén esetleg más bőrfelületeken. Megjelenésük ártalmatlan, de sokszor zavaró. Jó hír, hogy sok közülük a terhesség után magától elmúlik, de addig is fokozottan kell figyelni a napsugárzás elleni védelmére a területnek. Sokat segíthet a C vitamin, de vannak speciális szerek is erre a problémára.

A második trimeszterben egy függőleges, a bőr alapszínénél sötétebb, barna vonal jelenik meg a köldök vonalában a hason. A hormonális változásoknak köszönhető a vonal láthatóvá válása, ami mindig is jelen volt, csak az árnyalatkülönbség, és a has felületének jelentős növekedése kihangsúlyozza. Ebből az is következik, hogy teendő nincs vele, éppoly láthatatlan lesz a terhesség után, mint előtte volt. Érdekes, hogy a vonal színe és hossza is változhat a várandóság hónapjai alatt.

A kismamák többségénél jellemző az ödéma, a megdagadt boka. Jellemzően a harmadik trimeszterben jelentkezik, amikor a méh nyomást gyakorol a kismedence ereire. Abban az esetben, ha az ödéma estére fokozódik, de pihenés után elmúlik, akkor nincs oka aggódásra. Többet kell pihenni és a lábunkat felpolcolni. Fontos, hogy ilyenkor a hidratációra továbbra is figyeljünk és ne használjunk vízhajtó szereket vagy teákat. Ha az ödéma reggel is jelentkezik és nem múlik el felpolcolt lábú pihenésre, orvoshoz kell fordulni.

Terhesség alatt pattanások megjelenése vagy a meglévő pattanásos bőr rosszabbodása is gyakori. Itt arra kell figyelni, hogy ne használjuk azokat a szereket, amik veszélyt jelenthetnek a magzatra. Sajnos igazán jó tanács nincs, a bevált módszerek folytathatóak.

Ritkán előfordul, hogy kialakul vagy erősödik a meglévő rosacea. Mivel ez egy makacs, teljes egészében nem gyógyítható probléma, így mindenképpen érdemes bőrgyógyász szakorvossal konzultálni bármilyen kezelés előtt. Alapvetően elmondható, hogy fontos a fényvédelem és a gyulladáscsökkentés, de ennek pontos mikéntjéről a körülmények ismeretében lehet dönteni.

A szülés megerőltető mivolta a hajszálerekre is nyomást gyakorol. A rugalmasságukból veszítő hajszálerek így elpattanhatnak és éranyajegyek jelenhetnek meg a test bármely részén. Kozmetikai módszerrel nem kezelhetőek, de lézerrel eltávolíthatóak a szoptatás befejeztével.

A várandóság közben a szervezet zsírt és vizet is visszatart így a súlygyarapodás bizonyos mértékig természetes

Sajnos jellemző ebben az időszakban a narancsbőr kialakulása, ami a striák mellett újabb kozmetikai és esztétikai feladatot jelen a nők számára. A narancsbőr elleni mechanikai beavatkozással járó kezeléseket érdemes a szoptatás lezárulta után elvégezni, míg a várandósság alatt a hidratáció biztosításával és az egészséges táplálkozással lehet kordában tartani a cellulitot.

A striák elleni krémek összetétele is sokat foglalkoztatja a kismamákat mind a terhesség mind a szoptatás ideje alatt. Hiszen a bőrre kent és ott beivódó anyagok hatással lehetnek a magzat fejlődésére és az anyatej összetételére. A természetes anyagokat tartalmazó kozmetikumok és azok, amik nem tartalmaznak gyógyszernek minősülő hatóanyagot alapvetően biztonságosan használhatóak. A fényvédő krémek is általában biztonságosak. Van néhány hatóanyag, amivel viszont óvatosan kell bánni ebben az időszakban.

A benzynol peroxid és a szalicilsav is hatékony a pattanások kezelésében, ugyanakkor érdemes ilyenkor visszafogottan használni. A szalicilsav sok bőrápolóban megtalálható kis mértékben, ami még beleférhet, és a benzynol peroxid sem ártalmas kis mértékben, de ha van alternatív, helyettesítő termék akkor használjuk azt a várandósság és a szoptatás alatt. Kerülendő az anti aging hatású retinol és a pigmentfolt eltávolításban remek arbutin. Ezeket a szereket a szoptatás befejezése után ismét lehet használni.

A striák elleni krémek és olajok a vérkeringés javítását, a bőr táplálását, rugalmasságának növelését célozzák, miközben csökkentik a bőr feszülését és a viszketést. A krémeket érdemes naponta legalább kétszer, körkörös mozdulatokkal bemasszírozni a bőrbe. A terhesség alatt a bőrszárító hatású szappanok használatát mellőzni kell.

A szülés után a szoptatás alatt is érdemes stria elleni krémet alkalmazni. Az összehúzódó hasbőr is igényli ilyenkor az ápolást illetve kiemelt figyelmet kell fordítani a mellekre. Ahogyan a has, úgy a mellek mérete is változik a terhesség és a szoptatás alatt. A hirtelen méretváltozáshoz itt sem tud alkalmazkodni a bőrszövet ha nem elég rugalmas. Törekedjünk a természetes összetételű krémek használatára, de a feljebb felsorolt összetevőkön kívül minden más használható ebben az időszakban. A mellméret változásra érdemes nagyobb méretű, erősebb melltartóval készülni, ami a kényelem mellett szintén segít a mellek esztétikájának megőrzésében.

Ha netán előzetesen nem használtunk stria elleni krémet, azok megjelenése után ne késlekedjünk. A striák elhalványítása annál egyszerűbb, minél hamarabb kezdődik meg a kezelés. Természetesen van értelme hosszú ideje meglévő striák kezelésének is nekiállni, de közel teljes elhalványítást és láthatatlanná tevést akkor van esély elérni, ha azonnal elkezdődik a szövetek táplálása.

A szoptatás befejezése után még hat hétig használjuk a terhességi csíkok elleni készítményeket, de ekkor már visszatérhetünk bevált ant aging készítményeinkhez is. Ha nem sikerült elkerülni a csíkok megjelenését és a várandósság végé is még egyértelműen látszanak, akkor forduljunk a bőrtónust összhangba hozó készítmények felé. Ezek nem tüntetik el, de gyakorlatban láthatatlanná teszik a terhességi csíkok helyét.

A bőrhibák eltüntetésének vannak drasztikusabb módjai. A striák műtéti úton eltávolíthatóak az adott bőrszakasz eltávolításával. Ugyanakkor a striák eltüntetése – bármilyen módszerrel – nem garancia arra, hogy a legközelebbi súlyváltozás során nem jelennek meg újra.

Striák akár férfiakon is megjelenhetnek. Ennek általában két, kissé ellentétes oka lehet. Az egyik az elhízással, másrészt a gyors izomtömeg növekedéssel sem tud feltétlenül együtt változni a bőr és ugyanúgy roncsolódik, mint a női terhesség idején. A férfiak esetében a hason túl a háton, a derék táján és a felkaron jellemző a csíkok megjelenése. A striák elleni krém használata esetükben is javasolt. A férfiakhoz kapcsolódik az elsőre megmosolyogtató jelenség, amit szimpátiahízásnak is nevezhetünk. A várandóság alatt párjukkal együtt a férfiak teste is változhat. Ennek oka a fokozott empátia mellett a stressz növekedése és annak gyakori kezelési módja, az evés.